Zsófi története

  Hivatásomat tekintve majdnem tíz esztendeje pszichológus vagyok, anyaként pedig waldorf szülőnek mondhatom magam. És ez nem csupán szó, hanem jelent ízig-vérig tetteket, gondolatokat, akár kérdéseket, melyek a pedagógiáról és fiunk kapcsán az óvodáról szólnak. Tettek, hiszen a szülők az óvoda „megtartói”, a takarítással, a bevásárlással, az anyagi hozzájárulással. Gondolatok, például mit hoz nekünk egy közösen megélt ünnep vagy éppen otthon hogyan éljen tovább az óvoda szokásvilága? Tanulmányaim elején letettem a voksom az alternatív pedagógia mellett, ezt tovább erősítette oly sok gyakorló szülő panasza az állami oktatásról, kezdve az óvodától az iskoláig. A nagylétszámú osztályok, csoportok, a fáradt és motivációt ébresztő, de leginkább fenntartó eszközök híján dolgozó pedagógusok, oly sok magolnivaló, és felesleges tudásanyag – azt gondoltam és vallom most is, hogy erre fiainknak nincs szüksége, ha adhatunk nekik minőségibb, gyermekbarát, testi-lelki jóllétet tápláló mindennapokat, oktatást. A zalaegerszegi Napravár Waldorf Óvoda csupa lélek óvónői várják nap mint nap gyermekeinket, azonos napi, heti és éves ritmussal, teremtve ezzel állandóságot és biztonságot, kiszámíthatóságot óvodás életükben. A 3 és 7 év közötti gyermekek számára oly fontos valódi szabadság a játékban, az alkotásban (viaszkrétával, – gyurmával, festéssel), csütörtöki cipógyúrás és -sütés, mindennapos hallgatott mese az évszakokhoz, ünnepkörhöz kapcsolódóan, mindennapos udvari játék, napsütésben, esőben és hóban, sarazás a homokozóban, kerti munkák,…, és még oly sok valódi testet, lelket megmozgató, építő tevékenység van jelen az óvodában. Vekerdy Tamással egyetértve, nem a fejlesztőnek gondolt feladatlapok és bonyolult játékok segítik a gyermekeket majd a leendő iskolás éveikben, hanem az, ha hagyjuk őket a saját szükségletük és személyiségük szerint kibontakozni. Ehhez szükséges az élet- és természetközeliség, a vegyes korcsoport, ahol lehet azonosulni a másikkal, tanulni vele és tőle, és kellenek a kevésbé struktúrált, fantáziát és érzéseket mozgató eszközök: a waldorf baba, aki nem mosolyog minden helyzetben, a fakocka, ami lehet akár kerítés, akár rakomány egy fa autón, a kiskonyha, ahol tüzet lehet rakni és dióból és gesztenyéből kását főzni. És ha a kásánál tartunk, az is kell, hogy gyermekeink lássák, hogy az óvónő megfőzi a tápláló tízórai kását, mely során akár segíteni is lehet, mind az előkészítésben, mind a terítésben. Lehet és „kell” naposnak lenni, teát szűrni, gyertyát koppintani, énekelni, közösen áldást mondani az ételért. Mindezt kristály tiszta szabályok mellett, egy meleg, be- és elfogadó, csendes, de mégis lüktető közegben. Innen saját gyermekeink számára úgy gondolom, egyenes az út a Tűzmadár Waldorf Iskolába, ahol államilag elfogadott és ellenőrzött tanterv keretein belül amellett, hogy megtanulnak a maguk tempójuk szerint írni, olvasni, számolni, sajátítanak el nyelveket és kifejezhetik magukat hangszeren, megtanulnak együttműködni, megismerik valódi önmagukat, hiszen skatulyák (érdemjegyek) nélkül kapnak képet önmagukról, képességeikről és még a kedvük is megmarad, hogy aztán továbbtanulhassanak, akár tűzoltónak, akár vadakat terelő juhásznak.

Horváth Réka tapasztalatai (Fóti Szabad Waldorf Iskola)

„Kedves régi ismerős kérte, hogy írjak neki Waldorf Iskoláról, mert tűnődik rajta, még kicsi a gyereke, de az anya gondos és szeretné tudni, hogy mit is jelent a Waldorf Iskola. Pontos válaszom nekem sincs nyilván, mert a négy Waldorfos kamasz még nem felnőtt, így a gyümölcs még nem érett be. Most csak az útjukat látom, kirekesztést kaptak ők sportban itt-ott, hülyék a Waldorfosok meg ilyenek és visszavágtak néha, néha meg nem. Megszokták a megbélyegzést, Magyarországon ez jár, ha nem vagy ugyanolyan, és érdekes esetek voltak, mert ők mertek beszélni idegenekkel, angolul is adtak útbaigazítást, be tudtak mutatkozni, el tudnak intézni ügyeket, mások is, és nem szoronganak, nem félnek, ezét irigyelték is őket, s mondták nekik, hogy semmit sem tanultok ott, és ők meg kérdezték, te mire emlékszel, amit tanultál tavaly, és a válasz néma csend. S mutattak alkotásokat és beszámoltak túrákról, s jöttek a kérdések, hogy van erre időtők? Mit csináltok Ti ott az iskolában egyáltalán? A szülőknél is voltak érdekes esetek, a nagylányt egy család hozta haza edzésről és az autóban levágott egy előadást a római kézművességről, az anyuka csak hallgatta és mesélte nekem később, hogy az ő fiai semmit nem tudnak a római korról, mert átrohantak ezen is és elfelejtették. A gyerekeit átvitte Waldorfba aztán. Egy középiskolai kémiatanár azért ment Waldorf Iskolába, ez is egy anekdota, mert jött az osztályba volt Waldorfos diák és tanár döbbenten nézte ez a gyerek kérdez, érdekli, odafigyel, meg szeretné érteni, kérdezte tőle, hát te hová jártál? Waldorfba-hangzott a válasz. S milyenek lesznek felnőttként, még nem tudom, ismerek néhány végzett diákot, megállták a helyüket eddig, kreatívak, érdeklődőek, tudnak váltani, ismerik magukat és bíznak is magukban, hogy elérik céljukat, szeretnek közösségben lenni, Waldorfos diák nem magányos, mert szoros kapcsolatai alakulnak ki, és ez megy tovább a felnőtt világban is, közösen dolgoznak projekteken, itt Magyarországon is szép példa a Waldorfeszt, vagy a Magonc Alapítvány, volt Waldorfos diákok csinálják együtt, biztos van még példa sok. Rosszabb-e a teljesítményük vagy nem, a kutatások azt mutatják, hogy jobb, mert kevésbé akadályozzák saját magukat, önismeretből jobban állnak és ezért így kicsit könnyebb nekik megtalálni, hogy mivel foglalkozzanak. A Waldorf Iskola szerintem azoknak való, akiknek szülei elfogadják a Waldorf pedagógiai alapelveket és a szülők is hajlandók fejlődni, szembenézni magukkal, és együtt tudnak működni a pedagógussal, hogy gyermekük önmagában bízó felnőtt legyen egyszer. Felnőttként a lopáson és gyűlöleten alapuló világban nem jól állják meg helyüket, nekik más az értékrendjük, ahogy egy apuka mondta nekem, nézd meg a fiainkat, mindent csínyt elkövetnek, de hogy korrupcióban nem fognak részt venni soha abban biztos vagyok. Nézni szoktam a 12. osztályosok színdarabjait, ők írják, játsszák, hihetetlen mennyire tisztán látnak, és minden előadás nekem azt jelenti, van remény. Talán a közösségi alkotások miatt lesz ilyen szoros a kapcsolat a diákok között, projektmunkák, előadások, fellépések, megtanulnak előadni. Mindemellett ami nekem nagyon fontos, hogy tapasztalati úton tanulnak, van kertművelés, vetnek búzát, aratnak, sütnek kenyeret együtt és mennek mezőgazdasági gyakorlatra, nem hiszik azt, hogy lila egy tehén.. A szülők is jobban ismerik egymást, mert vannak közös szülői munkák és a közösség teremtő ereje mindig megjelenik és nagyon szépek az ünnepek. A gyerekeimnek mondták régebben, hogy az idióták iskolájába járnak, én mondtam nekik otthon, anyátok vagyok, azt teszem, amiről úgy érzem Nektek a legjobb, lehet, hgy tévedek, ki tudja… az eredmény minősít majd, mindenesetre sok élményt, megélést, tapasztalatot kaptak a suliktól, nem is tudják még milyen kincsük van már. . Most már túl vannak a csúfolásokon , és az az igazság, hogy a magyar oktatási rendszer olyan mértékben gyermekellenes lett, hogy most már irigylik őket inkább és nem csúfolják. Ezt a képet a kamaszok közösen festették a mai közösségi főzésre.”

Forrás: https://www.facebook.com/groups/482277381886883/permalink/1511926418921969/

Eszter története

Miért választottuk gyermekünknek a Waldorf iskolát?Azért, mert a Waldorf iskola a gyermekek életkori sajátosságait szem előtt tartva, játékos módon teszi lehetővé a világ megismerését. Fenntartja a gyermek természetes kíváncsiságát a „tanagyag” iránt, amit nem tankönyvekből, magolva, dolgozatok és feleletek formájában visszaadva sajátítanak el.Azért, mert első osztályos koruktól fogva együttműködésre, problémameglodásra, komplex gondolkodásra ösztönzik őket, amellett, hogymegkapják az állami intézményekben is elsajátítandó lexikális tudást (igaz merőben más formában).Azért, mert a természet szeretetére is megtanítják őket, az évszakok váltakozásával összhangban élnek, olykor tudatosan lelassítva magukat és az őket körülvevő rohanó világot.Azért, mert alapfokú művészetoktatási intézményként egy Waldorf iskola minden nap biztosítja a zene, ritmus, alkotás jelenlétét, mind a főoktatás, mind a szakórák keretében.Azért, mert számos alkotó folyamatot megélve mesterségeket tanulhatnak, és megtapasztalhatják, hogy képesek hasznos dolgokat létrehozni (kötnek, szőnek, fonnak, földet művelnek, fát faragnak, házat építenek, stb ).Azért, mert mi szülők is aktív részesei lehetünk a gyerekek iskolai életének, mivel egy összetartó, tettrekész közösség tagjai vagyunk. Nem mindegy, hogy a gyermek milyen mintát lát maga előtt ezen a téren. Ennek része az is, hogy a gyermekünk látja, hogy a szülei (sok más elszánt és elkötelezett szülővel együtt) a semmiből életre hívnak egy iskolát :)És ez csak néhány ok a rengetegből 🙂

Viki története

Miért választottuk lányunknak a Waldorf-iskolát?A számos ok közül kiemelnék néhányat.Szeretnénk, ha gyermekünk az iskola délelőtti óráin megkapná mindazt a többletet, amit egy Waldorf-iskola mint alapfokú művészeti iskola nyújt: képzőművészet- és zeneoktatás, mozgásművészet. Így kislányunk iskola után különórák helyett velünk, a családdal töltheti az idejét. Ez épp olyan fontos számára, mint számunkra.Ugyanilyen fontos, hogy tudjuk, a Waldorf-iskolában lányunk jelenlegi lelkesedése, érdeklődése, nyitottsága, tudásvágya, kiegyensúlyozottsága végig megmarad. Emiatt mi, szülők nyugodtan, lányunk boldogan várja az iskolakezdést.Hisszük, hogy gyermekünk az iskolából kikerülve egy önálló, empatikus, nyitott gondolkodású, a világot ismerő és szerető ember lesz, akinek lehetősége volt az iskolában a képességei kibontakozására, hasznos tapasztalatok és használható tudás megszerzésére, és így bátran választja majd azt az életutat, ami a számára a legjobb, ami által boldog és elégedett ember lehet. És mi büszkék lehetünk rá, és magunkra is, hogy biztosítottuk neki ezt a lehetőséget.Ja, és hogy ehhez alapítanunk kellett egy iskolát? 🙂 Szívesen tettük mi is, és a többi szülő is. Gyermekeinkért és minden gyermekért, családért, aki él és élni fog a lehetőséggel.

 

Kata története

A mi történetünk régről indul, még első gyermekünk születése előtt jóval… Abban az időben, mikor, – mint a népmesében – , már jó ideje sóvárogtam egy gyermek után, több évig hasztalan jártunk egyik orvostól a másikig, aztán egy meddőségi klinikára. Végül pszichésen telítődve a sikertelen beavatkozásokkal és egy elhalt terhességgel, úgy döntöttem nem folytatom tovább ennek az útnak a taposását. Véletlen-sorsszerűen hozott össze az élet P.B. belső utazással foglalkozó szakemberrel, akinek hálás vagyok nemcsak azért, mert az Ő segítségével 1 éven belül megfogant kislányunk, hanem egy új utat mutatott meg nekem, amiben azóta is töretlen a hitem. Ez az út pedig az önmagunkba és öngyógyító képességünkbe vetett hitre való eszmélés és eszméltetés képessége, elültetése és táplálása volt! B, kinyitott bennem egy kaput, amin keresztül másképpen mutatkozik meg a világ, más léptékekkel méretik meg az ember és másképpen születik meg a gyermek!Terápiám kezdetén voltam még, mikor is egyre több belső kép, élmény, gyermekkori emlék bukkant fel a tudattalanomból, mindezekkel gyógyító beszélgetések sorát éltem át. Egyik alkalommal, mikor már biztosan hittem, hogy nekem nemsokára gyermekem fogan-B. azt mondta: „ Katám! Ígérd meg nekem, ha ez a gyermek megszületik, csak Waldorfba fogod járatni!” A W. pedagógiáról még nem sokat hallva ( B. a zalaegerszegi W. mozgalom egyik tagja volt), tudatlanul tettem akkor ígéretet.Aztán telt-múlt az idő, Eperke kb.1 és fél éves lehetett már, mikor megismerkedtünk néhány szülővel, akik az 1.zalai W. iskolát létrehozták és Óvoda alapításán gondolkoztak. Elkezdtünk összejárni, ismerkedni egymással, a pedagógiával és megvitatni óvoda-alapítási esélyeinket.Végül alkalomszerű játszóházat, Aprók Házát sikerült létrehoznunk, ami tulajdonképpen a mai Napravár Waldorf Óvoda előfutárának mondható.Minél jobban beleláttam a pedagógiába mind gyakorlatban, mind elméletben, annál nyilvánvalóbbá vált számomra, hogy ez az út az a mód, ahogyan én-mi a férjemmel neveljük, tápláljuk gyermekünket. Lassacskán visszacsengtek B. mondatai a fülembe és rájöttem, hogy mindaz az út nem volt hiábavaló, amin végigmentünk! Sőt, azt a célt szolgálta, hogy egyszer csak teljes kohézióban legyen az álom és a valóság, a megtett lépések és az elérendő célok összetalálkoztak. Az egykor öntudatlan ígéretem valósággá vált. Lányom maga jelölte ki az utat, de előtte jól ki is tapostatta velünk! A fogantatásához vezető út, majd az azóta tett lépések folyamatos változásra, fejlődésre serkentenek. Természetesen, azóta Sebestyén (Sebőke) fiunk is a Waldorf óvodába jár. Ez egy soha véget nem érő utazás. A fizikai testbe születő szellemet tisztelettel fogadjuk és szellemi szabadságában sértetlenül neveljük fel.Hogy mit tanultunk és mit tanulunk a Waldorf pedagógiában a mai napig? Hogy adhatunk és kaphatunk minden egyes napon. Az óvónő morális minta szülőnek, gyermeknek egyaránt. A szülő formálója, alakítója az óvoda életének. Gyermeke, mikor bekerül az óvodai közösségbe, akkor nem tűnik el a szülő látóköréből, hanem a szülő részese marad az óvoda életének, mindennapjainak. W. szülőnek lenni elsősorban lehetőség: hogy megtapasztalhassuk, rácsodálkozhassunk, érzékszerveinkkel birtokba vegyük azt a világot, amit gyermekeink számára magunk teremtettünk meg az óvónők instruálásával. Napi-heti-éves ritmusban átélhessük azt, amire a rohanó világban nem lenne egyébként módunk. Kiteljesedhessenek a keresztény kultúrkör ünnepei és megélhetővé válhassanak valójában a családban is. A család és az óvoda egy azonos értékrenden alapuló modellt követ. Úgy élünk otthon, ahogy az óvodában tapasztaljuk és úgy viselkedünk az óvodában, ahogy otthon láttuk. Örökös körforgásban, lüktetésben az élet.

♥2012.novemberére sikerült hivatalosan is megteremtenünk a Napravár Waldorf Óvodát! 10 mindenre elszánt család és 4 óvónő fáradságos összjátékával, kifogyhatatlan munkabírással és töretlen hittel nyitva áll az óvoda. Befogadott azóta sok hasonló gondolkodású családot, akikkel közösen tovább építjük. Remélem, egyszer azt is elmondhatjuk, hogy készen áll az iskola is!

Janó története

Mit tagadjuk, mindig is Waldorf szimpatizánsok voltunk. Sajnos, amikor Csege óvodás korba ért, Zalaegerszegen még nem volt Waldorf óvoda, ezért egy évet máshová jártunk. Amúgy egy nagyon jó kis családias, falusi ovi volt, amivel a család minden tagja tökéletesen meg volt elégedve. Aztán Kis Hétrét koncertre mentünk a VMK-ba. Itt találkoztunk először – az éppen csak pár hónapja megnyitott – Napravár ovi nyílt napot tartó óvónőivel, gyermekeivel. Részt vehettünk a körjátékban és meghallgathattunk egyet Erzsike varázslatos meséiből, amiktől tátva marad a szája kicsinek és nagynak egyaránt.A következő hónapokban újabb találkozások következtek. Szülői fórum, nyílt nap, szülői estek, ovis kirándulás, nyárünnep anélkül, hogy el kellett volna kötelezni magunkat. Pedig mi már az elején tudtuk, jövünk. Naná, hogy jövünk.A találkozások során aztán lassan kibontakozott előttünk a közösség. Egy csodálatos, élő, lüktető organizmus, ami tele van alkotóerővel, örömmel és befogadó szeretettel. A gyermekeinknek, óvónőinknek és a szülőknek egy olyan varázslatos elegye, ami semmi mással nem pótolható módon adja meg gyermekeinknek az élményt, hogy a nap 24 órájában száz százalékosan megélheti a gyermekkorát. Az már csak a – nem kicsi – ráadás, hogy szülőként is folyamatosan felejthetetlen élményekkel táplál minket a Közösség az óvodai rendezvények (szülői estek, közös ünnepek és egyéb programok) által. Mintha csak Erzsike meséiben járnánk.Szeptembertől Emese is ide jár.

Juli története

Levente fiunk Siófok egyik legjobb óvodájában, egy nagyon jó csoportvezető óvónénivel kezdte az óvodát háromévesen. Mégsem tudta igazán megszeretni az óvodát. A csoport második óvónője az ott töltött két év alatt háromszor változott, és a dajkák sem álltak mindig a helyzet magaslatán. A gyerekekkel egy idő után már szívesen játszott, a csoportvezető óvónénit szerette, mégis több olyan dolog volt, amiben teljesítménykényszert érzett (például önálló öltözés), és emiatt szorongva indult reggelente óvodába. Sőt, egy idő után bármilyen új dolgot kellett volna kipróbálnia, elsírta magát azzal, hogy ez neki biztosan nem fog sikerülni.Olvasmányok alapján én már régóta szimpatizáltam a Waldorf pedagógiával, amely valóban a gyermek életkori sajátosságaiból indul ki a nevelés során, sőt a szó klasszikus értelmében vett nevelés nincs is, csak példamutatás, iránymutatás, finom terelgetés. Tudja, hogy a gyermekben (az emberben) a test-lélek-szellem egysége valósul meg. Nincs teljesítménykényszer, minden gyermeket elfogad olyannak, amilyen. Pont ez az elfogadó szeretet az, amely megalapozza az önbizalmat, amelyhez a későbbi élete nehézségei során mindig vissza tud nyúlni, amelyből erőt tud majd meríteni.Megnéztünk itt is több óvodát, de a Waldorf óvodában olyan harmonikus, nyugodt légkört, bensőséges hangulatot érzékeltünk, ami a többi óvodához nem volt hasonlítható. Ami számomra egyébként meglepő volt még az első találkozások alkalmával, hogy sokkal nagyobb rendben zajlottak itt a közös tevékenységek (étkezés, öltözés, udvarra menetel), mint az állami óvodában, mégsem volt érzékelhető semmi feszültség, mindennek természetes ritmusa volt. Levente teljesen kinyílt itt, a szorongásait pár hónap után levetkőzte, önbizalma megerősödött. Szívesen megy óvodába, és ott teljesen felszabadultan játszik, vesz részt az óvodai életben. Egy-egy hosszabb szünet után már várja, hogy ismét mehessen. Boldog vagyok, hogy ide járhat a gyermekem, és nem kérdés, hogy a kistestvére is követni fogja ide hamarosan.”

Vera története

A Waldorf pedagógiával eddigi életem során 4 alkalommal volt szerencsém találkozni. Első, egy életre meghatározó történet, amit kisgyerekként hallottam. Édesanyámnak volt szerencséje eljutni Bécsbe, egy Waldorf iskolába. Hazatérve nagyon sokat mesélt róla. Következő karácsonykor meglátogattuk a bécsi iskola karácsonyi vásárát, készíthettem Waldorf babát, batikoltam pólót, körbejártuk a barátságos tantermeket, láttunk órarendet a falon, ágyikót a sarokban annak, aki nagyon elfárad, gyönyörű gyerekrajzokat a falakon! Olyan 10-12 éves lehettem. Hű, hogy örültem volna, ha ilyen iskolába járhatok én is! Második találkozásom egy kedves szombathelyi ismerősömön keresztül történt, aki tudta, hogy érdekel az alternatív pedagógia. Akkor a Szombathelyen éppen alakuló Waldorf ovi első szülői megbeszéléseibe tekinthettem be. Harmadik lépés volt, hogy a német nemzetiségi óvodapedagógiai záróvizsgámat Waldorf irányzatból írtam, a negyedik – és ki tudja, utolsó-e – hogy a gyermekeimet beírattam a zalaegerszegi Napravár Waldorf Óvodába.A nagyfiam már járt hagyományos, állami óvodába egy évet. Azt a csoportot a bölcsődéből vele tartó két kis barátja miatt és a kedves óvónénik miatt választottuk. Megfogalmazódott bennem többször is, hogy jobb lenne gyalogosan elérhető óvodát keresni, ami a munkahelyemhez és a lakhelyünkhöz is közelebb van. Egy „véletlen” találkozás során értesültem róla, hogy Waldorf óvoda nyílt, 5 percnyi sétára az otthonunktól… Hosszú, hosszú hezitálás következett… a párommal átbeszélgetett végtelenbe nyúló esték… Mitévők legyünk? Mi lenne a helyes döntés? Az egyik ovi mellett szóltak a barátok, az óvónénik, a már megszokott légkör, a másik ovi mellett a fizikai közelségén túl a szellemiség, a pedagógiai irányzat, ami hasonlít az itthoni légkörhöz. A „van a tiszta gyerek, és van a boldog…” alapelv például hasonló. Tévedés, hogy nincsenek határok, hogy mindent lehet! A szabadságra nevelést hallva leginkább arra kell gondolnunk, hogy igyekszünk itthon is lehetővé tenni, hogy legyen szabadsága kipróbálni, átélni dolgokat. Szabadon ismerkedhessen a világ élőlényeivel, a tárgyaival, az érzéseivel… Bontakoztathassa ki szabadon saját magát, ismerje meg a világban elfoglalt helyét. Úgy határoztunk, hogy egy lehetőséget adunk a fiunknak, hogy betekinthessen a Waldorf oviba. Megegyeztünk a vezető óvónővel, hogy kipróbálhatjuk. mit szól hozzá a gyermekünk. Két hét után nyugodt szívvel döntöttük el, hogy ezen az úton megyünk tovább.Mindkét fiunk ide jár. A beszokás nagyon könnyen ment. Szeretjük, hogy sokat vannak a gyerekek a friss levegőn, odavannak a kinti játékokért. Odabent megvannak a rituálék. A napoknak, a heteknek is megvan a maga ritmusa. A gyermekeink ettől biztonságban érzik magukat. A játékok természetes anyagokból készültek. Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy néha a nagyfiamban feltör a vágy a kisautók iránt. Azt hiszem, ez az egyetlen, amit az óvodában hiányol. De aztán hamar átesünk rajta, hiszen itthon rengeteget autózhat… Szeretjük az ünnepeket. Varázslatosak. Sok nyitott ünnep van, amikor szülők, óvónők, gyerekek együtt élik át az életre szóló pillanatokat. Aki Waldorf oviba íratja a gyermekét, feladatokat is vállal magára. Esetenként takarítás, bevásárlás, havonta óvónő-szülői estek. De ebből mindből tanulunk mi felnőttek is. És örömet okoz, hogy a háttérből részt vehetünk a nevelői munka megsegítésében. Vannak nehéz döntések is. Múltkoriban az egyik nehéz döntést megelőző szülői esten az fogalmazódott meg bennem, hogy az érveket és ellenérveket felvonultató beszélgetést fel kellett volna venni videóra, és „emberség” órát lehetne tartani belőle. Példaértékű a pedagógusok és szülők odaadó munkája.Ha egy szóval kéne jellemeznem az óvódát, azt írnám: „emberi”.Nem az a lényeg, amit a mai világunk sugall, hogy mindig minden tökéletes, hibátlan, azonnal elérhető legyen… sokkal inkább az, hogy tudjunk alkalmazkodni bizonyos helyzetekhez, tudjunk türelmesek lenni, észre venni, mikor kell változtatni valamin, vagy mikor kell nekünk, vagy a nézőpontunknak változni… hogy legyünk boldogok és elégedettek? … azt hiszem, ebben erősíti az itthoni nevelést az óvoda szellemisége. És ez így jó! Köszönet érte!