A 10 leggyakoribb tévhit a Waldorf–iskolákkal kapcsolatban

Amikor a szokványostól eltérő módon működő iskolák kerülnek szóba, nem könnyíti meg a döntésünket a környezetünkben hallott pletykaszintű, előzetes információgyűjtést nélkülöző közvélekedés. Lássunk erre néhány példát!

1. A problémás gyerekeket íratják be a Waldorf-iskolába

Nem tudni, miből táplálkozik ez a vélekedés, de lépten-nyomon találkozni vele. Talán abból, hogy ha valamit nem ismerünk, akkor arról hajlamosak vagyunk nem a legjobbat feltételezni. A valóság A “mi osztályunkban” egyáltalán nincsenek afféle problémás gyerekek, teljesen normális, aranyos mindegyik. Ez nem azt jelenti, hogy ne lennének teljesen eltérő személyiségek. Az egyik visszahúzódó és csendes, a másik bátor, eleven és hangos. Valamelyikük már az oviban többjegyű számokat szorzott össze, míg van, aki most ismerkedik a számokkal. Az igaz, hogy egy waldorfos tanító az osztály összeállításakor dönthet úgy, hogy felvesz a csoportba egy vagy több speciális igényű gyermeket. Ez jelentheti akár valamilyen tanulási nehézséggel bíró vagy fogyatékkal élő gyermek felvételét. De minden esetben az egész osztály érdekét tartja szem előtt. Nálunk ilyen gyermek most nincs, de arra van más jellegű példánk, hogy az egyik kisgyermek étkezése külön odafigyelést igényel, így a tízórai időzítését hozzá igazítja az osztály. A gyerekek pedig tudják, hogy miért van ez így, és hogy milyen fontos. Sőt, természetes.

2. „Szabadtartás” van, a gyerekek azt csinálnak, amit akarnak

Nem igaz. Poroszos fegyelem és tekintélyelvűség helyett más eszközökkel éri el a tanító, hogy eredményes munka folyjon az osztályban: együttműködést segítő szokásokat és rituálékat alakítanak ki, a tananyagot és a feldolgozás módját a gyerekek életkori sajátosságaihoz és természetes igényeihez igazítják, a figyelmet pedig változatossággal, aktivizálással és koncentrációt igénylő feladatokkal tartják fenn.

3. Nincs tanulás, csak játék

Nem igaz. Nagyon sokat tanulnak a gyerekek, de mindezt játékos módon teszik. Így a tanulás szinte észrevétlenül, erőlködés nélkül történik. Mennyivel könnyebb és élvezetesebb egy verset közösen megtanulni az iskolában, mint házi feladatként otthon a könyv fölé meredve! Mennyivel motiválóbb ritmikus játék közben elsajátítani a szorzótáblát, mint bemagolni!

4. Nem tanulnak meg a gyerekek olvasni

Nem igaz. A Waldorf-iskolások lassabban, így alaposabban ismerkednek az írással és az olvasással. Sokkal fontosabb a későbbi hatékony tanulás érdekében, hogy értsék is a gyerekek, amit olvasnak, mint az, hogy első év karácsonyára megtanuljanak olvasni.

5. Nincs osztályzás, tehát nincs értékelés

Nem igaz. Bár osztályzás valóban nincs, a gyerekek rendszeresen kapnak visszajelzést (a szülők pedig tájékoztatást) az elvégzett munkáról. A leíró értékelésből többet lehet tanulni, mint egy számjegyből. A tanulást pedig nem az ötös iránti vágy, és nem az egyestől való félelem motiválja, hanem a természetes gyermeki kíváncsiság és érdeklődés.

6. Kis művészeknek való

Nem igaz. A Waldorf-iskola egyformán fontosnak tartja a fej, a szív és a kéz fejlesztését. Ez azt jelenti, hogy a tudásszerzés, az alkotás és a mozgás azonos súllyal szerepel az iskolai tevékenységekben.

7. Burokban nevelik a gyerekeket, így később nehéz lesz a rideg valósághoz alkalmazkodniuk

Nem igaz. Gondoljunk csak bele: ha egy kis fát elültetünk, gondoskodunk a jó táptalajról, támogatjuk és óvjuk, amíg megerősödik, odafigyeléssel és szeretettel metszegetjük, nagy eséllyel szép és egészséges fa válik belőle, ami később már egyedül is képes ellenállni az időjárási viszontagságoknak. Ha kiskorában engedjük, hogy kicsavarja vagy kettétörje az erős szél, jó eséllyel egész életében magán fogja hordozni ezeknek az eseményeknek a hatását. Igaz, hogy a sövénynek az tesz jót, ha évente kétszer brutálisan szögletesre nyírjuk, de kérdés: gyermekünkből egy szép egyedi fát vagy a sövényből fél métert szeretnénk-e nevelni…

8. Nem fogják felvenni egyetemre, főiskolára

Mivel a waldorfos gyermekek és a középiskolás diákok az elméleti ismeretszerzésen túl számos gyakorlati készség elsajátításával is töltik az időt, a Waldorf-iskolákban mennyiségét tekintve kevesebb tantárgyi ismeretet próbálnak a fejekbe tömni. Ebből adódóan sokakban felmerül a kérdés, hogy a felsőoktatási felvételi vizsgákon milyen eséllyel indulnak a diákok. A Waldorf-gimnáziumok 13. éve az állami érettségire és a felvételire való felkészülésről szól, amikor a waldorfos fiatalok is a fejükbe verik a szükséges ismereteket. Érdemes a tükörbe néznünk: vajon mi, akik a hagyományos oktatásban vettünk részt, nem az utolsó évben (esetleg két évben) készültünk fel igazán a az érettségire és a felvételire? De bizony akkor. Nehéz volt? Az hát. Sikerült? Igen. És a főiskola/egyetem nem volt  óriási ugrás mindannyiunknak a középiskola után, amikor hirtelen vastag tankönyvek tucatját kellett hetek alatt átvenni, és azokból levizsgázni? A Waldorf-iskolákra és a hagyományos gimnáziumokra vonatkozó érettségi és felvételi statisztikák alapján a továbbtanulni szándékozó waldorfos diákok ugyanúgy megállják a helyüket.

9. Csak elvarázsolt, rojtos tarisznyás, “bio” szülők járatják Waldorfba a gyerekeiket

Amikor az emberek maguk elé képzelnek egy ilyen iskolai közösséget, már látják maguk előtt a kézzel kötött elnyúlt pulóverben és emberszandálban, időmértékes verselés ütemében flangáló, festőművész vagy költő apukákat és batikolt asztalterítőbe csavart anyukákat, ahogy az erdőben szedett bio-vörösáfonyából készült lekvárt kavargatják, amit később a kizárólag bioételekkel táplált gyermekük fűrészporízű kenyerére kennek uzsonnára. A valóság A mi szülői közösségünkről megállapítható, hogy egy teljesen vegyes, de egységesen normális és pozitív hozzáállású csapat. Van alkalmazott és vállalkozó, üzleti életben és közalkalmazottként ténykedő, szakmunkás és diplomás, ipari és humán környezetben dolgozó, mérnök és más műszaki szakember, kozmetikus, informatikus, jogász, marketinges, köztisztviselő és pszichológus. A megjelenésünkben semmi közös nincs, egyszerűen csak hasonlóan látjuk az iskoláztatás kérdését. Még egy megfigyelésem van: ha valami probléma vagy tennivaló felmerül, nem arról beszélgetünk, hogy miért nem lehet megoldani, hanem arról, hogy miként lehet. Az egészséges étkezést valóban fontosnak tartjuk az iskolában, de nincs semmi szélsőség. Mindenki maga ken egy szendvicset a fiának-lányának, amit osztálytársaival közösen tízóraiznak meg, ahelyett, hogy a reggeli rohanásban venne neki egy papírzacskónyi műanyag pogácsát az utolsó útba eső aluljáróban. Megbeszéltük, hogy nem teszünk mellé csokoládét és cukorkát, hanem három-négy havonta minden család sorra kerül egy hétre, és bevisz reggelente egy zacskó gyümölcsöt (ez így volt a körzetes oviban is egyébként).  

10. Minden szabadidejükben kommunában dolgoznak a szülők az iskolában

Köztudott, hogy a Waldorf-iskolákban a szülői szerepvállalás fontosabb mint máshol. Sokan tartanak tőle, hogy minden szabadidejüket az iskolában fogják tölteni. Ráadásul olyan emberekkel, akiket nem maguk választottak barátaiknak szimpátia alapon, hanem a gyermek osztálytársainak szülei. Aztán még úgy is kell tenni, mint aki örül a lehetőségnek. A valóság A Waldorf-iskola több okból vonja be a szülőket szorosabban az iskola életébe. A gyermekek érzik, hogy fontos nekünk az iskoláztatásuk. Látják, hogy kitalálunk valami szépítést-javítást, és meg is valósítjuk. Ezzel példát mutatunk. Korlátozott források állnak rendelkezésre a környezet barátságossá tételéhez, ezért jól jönnek a munkáskezek. (Megjegyzem: egyre több más általános iskolában is számítanak a szülőkre a felújításoknál.) Mellékhatásként a szülői csapat megismerkedik, összekovácsolódik és könnyebben számíthat egymásra a mindennapokban. A felújítás tényleg nagy munka, de semmi sem volt kötelező. Mindenki önkéntes alapon, képessége, ideje és preferenciája alapján szállt be. Volt egy kemény mag, akik kivitelezési szakértelemmel, szerszámmal, rengeteg energiával és lelkesedéssel jártak elöl. Voltak olyanok is, akik ugyan nem értettek hozzá, de szívesen csatlakoztak rendszeresen. Ők megtanultak glettelni, padlót burkolni, fát megmunkálni. És egy olyan része is volt a csapatnak, akik műszaki és barkács-antitalentumok, mint én is. Ezek a szülők alkalmanként, amikor idejük engedte, elmentek és hasznossá tették magukat valamilyen szakértelmet nem igénylő pakolásban, takarításban, cipelésben, bontásban, mázolásban. Esetleg délben befutottak egy nagy fazék étellel vagy egy tál süteménnyel. A nagyon speciális szakmunkákat pedig természetesen külső szakemberek végezték. Az év során ugyanígy mindenki saját vállalás alapján vesz részt abban, ami neki testhezálló: segítség papírsárkány készítésben, kalácssütés ünnepre, faliújság felfúrása, fotózás egy-egy családos eseményen, meseerdő készítése vagy épp felszámolása. Arra is láttunk már többször példát, hogy a tanítónő lemondott valamilyen elképzeléséről, mert nem volt rá vállalkozó.

Forrás: Csillagberek Waldorf Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 2015 március 16. Cservenyák Tamás